Közhasznú szervezet

Adószámunk: 18102815-1-41 Bankszámlaszámunk: 10700392-25512601-51100005

Nem dohányzó közösség!

Kérlek, te se dohányozz.

Programjaink

A GYEP-klubban a „kiöregedett” táborozók számára lehetőséget nyújtunk a szabadidő hasznos eltöltésére, együtt készülünk a nyári táborokra. Így a táborozókkal 14 éves koruk után is tartjuk a kapcsolatot, belőlük kerülnek majd ki a leendő táboroztatók, akik kortárs segítőként könnyebben adják át ismereteiket a felnövekvő nemzedéknek.

Nagyon szeretnénk folyamatossá tenni a klubéletet, egy olyan közösségi színteret biztosítani a fiataloknak, ahol fontosnak érzik magukat, feladatot, elismerést kapnak. Együtt készülni velük a táborokra és közben bővíteni tudásukat, nem elveszíteni a kapcsolatot a „kiöregedett” táborozókkal. A valahová tartozás érzése már bennük van, de a visszajelzések alapján igénylik a rendszeresebb találkozót, a közös programokat és hozzák magukkal a barátaikat is. Sokszor tanácsot kérnek, hogy mit tegyenek a barátjukkal, aki 15 éves és szerintük rossz társaságba került, marihuánás cigarettát szív, a szülők pedig nem akarnak tudomást venni a dologról. Szükségük van arra, hogy megosszák velünk ezeket az információkat, hiszen legtöbbször a szüleiknek nem mondják el, tudják, hogy velünk megbeszélhetik. Ezért is célunk, hogy minél több lehetőséget biztosítsunk arra, hogy az iskolán kívűl legyen olyan biztos helye ezeknek a fiataloknak, ahova eljöhetnek, bármit megbeszélhetnek és közben tájékozottabbak lesznek szinte észrevétlenül. Így több alternatíva közül választhatnak, amelyből az egyik a pozitív életszemlélet bemutatása a káros szenvedélyek nélküli élet lehetőségeivel, amely a programunk alapvető célja is egyben.

MOZgásban Az Ifjúsági Közösségek

A MOZAIK program célja a komplex egészségnevelés, amelyet a dohányzás, alkohol- és a kábítószer-fogyasztás együttes megelőzésével a személyiségfejlesztésen keresztül valósítunk meg iskolán kívül. Korábbi programjaink során bevált módszerünk képezi jelen program esetében is alapfilozófiánkat: a káros szenvedélyekkel terhelt élettel szemben egészséges életmód-alternatíva elsajátítása a gyakorlatban.

A program alapját az alapítvány korábbi programjaiban részt vett gyerekek ötleteiképezik. Velük együtt indítottuk el a MOZAIK programot 2007-ben a Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatásával.

Az a cél, hogy megtanítsuk ezeket a fiatalokat a saját elképzeléseik megvalósítására, valahogy úgy, ahogy a GYEP-program is létrejött. Ilyen értelemben ők multiplikátoroklesznek, önmagukat fejlesztik. Eddig mi voltunk a példaképmost ők lehetnek a kisebbek számára a követendő minta.

A MOZAIK program célcsoportja alapvetően a 9-16 évesek, mivel szerintünk ők beletartoznak a veszélyeztetett korosztályba. A gyerekeket egyre fiatalabb korukban érő kamaszkor és az információs akadályok lebomlása, valamint a szülők leterheltsége teszi igazán kiszolgáltatottá a negatív hatásoknak és okoz devianciát. Az anyagi helyzettől függetlenül mindenkit érintő problémák és veszélyek valójában a törődés hiányából indulnak.

A program alatt született meg a MOZAIK-Memóriajáték. A a dohányzás, alkohol- a kábítószer, az egészséges táplálkozás, mozgás témakörökhöz kapcsolódóan a fiatalok egyszerű rajzokat készítettek, összesen 40-et. Ebből lettek a kártyácskák, amelyeket memóriajátékként lehet használni. (Minden rajzból kettő példány van, amelyeket lefele fordítva kell kirakni az asztalra. A játékot többen játsszák és felváltva ütnek fel két-két kártyát. Ha párt találnak, levehetik és újat fordíthatnak. Az a nyertes, aki a legtöbb kártyát összegyűjti.) Lényege, hogy gyakorlatilag korosztálytól és műveltségtől, háttértől függetlenül, esélyegyenlő módon játszhatják többen a játékot.

A programot 3 intézményben indítottuk el, az Aga és Cseppkő Gyermekotthok, valamint a Közgazdasági Poitechnikum Szakközépiskola és Gimnázium közreműködésével.

Dizájn és egészség modell 

A mai dizájnprogramok többnyire a dizájn népszerűsítését és a fiatal pályakezdők támogatását vállalják fel. Az általános iskolákra azonban egyelőre nem fókuszálnak. A többéves táboroztatási tapasztalattal rendelkező GYEP Alapítvány a MOME hallgatóival együttműködve létrehozta a dizájn és egészség prevenció új modelljét a 9-14 éves gyerekek számára.

A DEMO szimbolikus értelemmel bír. Közhasználatban a “DEMO” egy bevezető, azaz kedvcsináló a programokhoz, filmekhez. A DEMO egyhetes táborok és évközi programok alkalmával szeretné elérni, hogy a gyerekek érzékennyé váljanak a dizájn értékeire, miközben egy egészséges szemléletet sajátítanak el.

Az egyhetes program fejlett eszközparkot és kommunikációs technológiát vesz igénybe. A játékokhoz és kerettörténethez a kreatív hátteret a MOME öt szakáról verbuválódott, káros szenvedélyektől mentes hallgatói biztosítják. A táborainkba meghívjuk a dizájnvilág egy-egy jeles képviselőjét, aki egyes workshopok, játékok alkalmával épül be a programba.

A DEMO kreatív játékokon keresztül, közvetett módon fektet hangsúlyt a környezettudatos életre. A száraz előadások és unalmas kézműves foglalkozások helyett a táborozókat izgalmas csapatversenyek, kreatív feladatok, meghökkentő technika, sok mosoly és mozgás várja. A program jellemet erősít, új közösséget teremt, tehetséget gondoz és környezettudatos egészséges életmódra nevel.

A tábor folyamatos programot biztosít, közben megadja a lehetőséget a délutáni szabadidőre, ilyenkor workshopok közül választhatnak a gyerekek az érdeklődési körüknek megfelelően, de nem kötelező jelleggel. A workshopok eredménye lehet a tábor végére egy, a helyszínére tervezett dizájnbútor létrehozása vagy akár egy látványos divatbemutató.

A DEMO csapat fontosnak tartja, hogy a táborok folyamán hatékonyan tudjon foglalkozni a gyerekekkel, ezért a táborok létszámát 40 főre maximalizáltuk, így megmaradhat a családias, személyes jellege. Szeretnénk elérni, hogy a program minél szélesebb körben terjedjen el a 9-14 éves gyerekek körében, ezért a nyári időszakra több turnusban tervezzük a táborok megszervezését.

Látogasd meg a DEMO weboldalát!

A Legyél Bajnok! Program az egészséges étkezés, a szabadidő aktív eltöltése és az egészséges életmód terjesztése érdekében jött létre a Danone Kft., a X. Kerületi Önkormányzat, valamint a helyi általános iskolákkal együttműködésben.  A szakmai együttműködő partner a GYEP Alapítvány. Az interaktív, játékos program célcsoportja: a Kőbányán tanuló ötödik osztályos diákok.

A program keretében az 5. osztályos gyerekek szórakoztató, információkban gazdag és egészséges életmódhoz kapcsolódó eseményeken – például a joghurtgyártó-üzem látogatáson, egyedi osztályfőnöki órákon, kerületi vetélkedőn – vesznek részt.

A program támogatói és aktív közreműködői a Non Stop Vokálegyüttes és az Appril Project tánccsoport, akikkel a gyerekek a program végén közös videoklipet forgatnak majd.

“A GYEP a gyerekek hangja” (Kiss Bea, TEGY program)

Alapítványunkat 2011 őszén keresték meg a Danone Kft. képviselői azzal, hogy 2012-ben indítanak egy egészségfejlesztő programot iskolákban és ehhez együttműködő civil szervezetet keresnek. Először szkeptikusok voltunk, hogy egy multi mit is szeretne tőlünk, biztos csak a joghurtot népszerűsíteni általunk, de a céljaink nagyon hasonlónak bizonyultak, így belevágtunk és bevalljuk, hogy pozitívan csalódtunk. Nem is kellett kiejtenünk a joghurt szót a szánkon, nem voltak ilyen jellegű elvárások.  

2012-ben még Legyél Bajnok néven futott, aztán már a Tegyünk Együtt a Gyermekekért program részévé vált. Azóta tartunk általános iskolások, 5. osztályos tanulóinak interaktív egészségórákat. Mindezt a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége szakmai együttműködésével.

Azóta a TEGY az iskolai egégszségfejlesztési programok szakmai ajánlását is megszerezte. (1/2014)

 http://www.oefi.hu/iskolaiprajanlas/iskolaiprogramokajanlasa_4.html

A TEGY programról bővebben: http://www.tegy.hu/

2016 óta foglalkozunk a Bolyai Gyermekotthoni Központ Zirzen Janka Gyermekotthona lakóival. Elsődlegesen egészségfejlesztő, prevenciós foglalkozásokat tartunk számukra. A foglalkozások az elmúlt évek alatt átalakultak egy nagyon meghitt és családias közösségi programmá. Célunk olyan közösségi programok megvalósítása a II. kerületben működő Bolyai Gyermekotthoni Központ intézményeiben, elsősorban a Zirzen Janka Gyermekotthonban, amelyek segítik az érzelmi és értékközvetítő nevelést, kiegészítve a nevelői munkát.

A célcsoport a gyermekvédelmi szakellátásban részesülő gyerekek 3-18 éves korig.

A KAB-ME-17-KMR-C pályázatnak köszönhetően még több programot tudtunk megvalósítani a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekek számára:

  • önismereti csoport a Tiszta Jövőért Alapítvány szakembereivel 13 éven felülieknek,
  • egészségfejlesztő, prevenciós foglalkozások 3 hetente minden korcsoportnak,
  • havonta készségfejlesztő foglalkozás, tehetséggondozás a DEMO Egyesület és DEMO Wood közreműködésével,
  • egészségmegőrző tematikus tábor a gyermekotthon lakóinak.

Továbbá ehhez kapcsolódva az önkéntesek részére kialakított programunk:

  • Drogprevenciós továbbképzés gyermekvédelmi szakellátásban önkéntes munkát végző segítők számára szakmai műhely formájában.

GYEP-Program alapítói 2000-ben

Huszár Linda

Lindus

Mayer Zsófia

Zsófi

Gallasz Andrea

GAndi

Schubert Anita

Önkénteseink

Emesz Lilla

rádiós műsorvezető

Huszár András

építész-művész

Huszár Viktor

Vitya

Gáspár András

Gáspi

Pálvölgyi Csaba

Csabi

Nemcsák Kata

Katinka

Tóth Zoltán

Zotyi

Rácz Eszter

Etyer

Bodzsár Dániel

Dani

Üveges Zsuzsanna

Zsuzska

Asztalos Bernadett

Berni

Janovszky Márk

Márkó

Veszprémi Enikő

Enci

Rikker Róbert

Robi

Jakáb Kristóf

ingyen ölelő

Takács Petra

pszichológus hallgató

Dobor Réka

Réka

Terebesi Zsui

gyepmester

Jelentkezz te is Önkéntesnek!

A GYEP Alapítvány munkájában tapasztalt önkéntesek vesznek részt.Ha szeretnél lelkes csapatunkhoz csatlakozni, akkor gyere el táborozni, tapasztalj és válj Te is táboroztatóvá!